Ezred Erősítése

From Team Fortress Wiki
Jump to: navigation, search
Szükséges itt egy kis segítség!
A Katona

Az Ezred Erősítése egy közösség által készített másodlagos fegyver a Katonának. Ez egy katonai hátizsákra erősített rádió adóvevő, egy félbehajtott térképpel, amit két pánttal a hátizsák elejére kötöztek egy fekete mágneses iránytűvel együtt. A hátizsákhoz tartozik egy bronz színű kürt ón fűvókával, valamint egy rongyos háromszög alakú sárgás színű foltos zászló, ami a közepén össze van varrva, és csak akkor jelenik meg, ha a düh aktív.

A működése ellentétes a Lázító Lobogóéval, ennek a fegyvernek a célja, hogy támogassa a védekező csapatot, a támadó helyett. A játékos düh mérője megjelenik a HUD-ján. A mérő az elszenvedett sebzésektől töltődik, összesen körülbelül 350 sebzést kell túlélni egy élet alatt, hogy teljesen feltöltődjön a mérő. Ha a düh mérő feltöltődött, a Katona meg tudja fújni kürtjét, amelytől 10 másodpercig erősíti a maximum 450 egységre lévő csapattársakat beleértve saját magát is. Ez az erősítés blokkolja a kritikus találatokat, valamint minden más beérkező sebzés 35%-át. A düh mérő nem töltődik fel esés közbeni sebzésre, vagy ha a Katona saját magát sebzi meg, de feltölthető a térkép effektekkel. Minden fajta ellenséges sebzés, beleérthe az égés, tölti a düh mérőt.

A kritikus sebzések alóli mentés vonatkozik minden olyan játékosra, aki a hatókörön belül van, a kritikus, és a mini-krit sebzésekre egyaránt. Példaként a Felderítőn, akit erősítenek a dühhel, és a Krit-a-Kóla hatása alatt van, nem érvényesül a mini-krit sebzés negatív tulajdonság.

Sebzés, és funkció idők

Lásd még: Sebzés
Sebzési és működési idők Hatókör 450 egység
Sebzés
Töltés/sebzés 350
Működési idők
Hatás időtartama 10 s
Aktiválási idő 2.645 s
Az értékek közelítőek, és a közösségi tesztelés által meghatározottak.

A rakétaugrás közben elszenvedett saját sebzés nem adódik hozzá a düh mérőhöz. Vízben fuldoklás, és fáklyák által okozott égés mint például az Egyiptomi pályán, mind hozzáadódik a düh mérőhöz.

Tárgycsoport

A Páncéltörő
Backpack The Tank Buster Bundle.png
Ezred Erősítése
Battalion's Backup
Hatás

Leave a Calling Card on your victims.

Demontsráció

Barkácsolás

Lásd még: Crafting

Tervrajz

Lázító Lobogó Kinyert fém Ezred Erősítése
Item icon Buff Banner.png + Item icon Reclaimed Metal.png = Item icon Battalion's Backup.png
Osztály-zseton - Katona Hely-zseton - Másodlagos Hulladékfém Lehetséges eredmények
Item icon Class Token - Soldier.png + Item icon Slot Token - Secondary.png + Item icon Scrap Metal.png =
Item icon Buff Banner.png Item icon Gunboats.png Item icon Battalion's Backup.png Item icon Concheror.png
Item icon Mantreads.png Item icon Reserve Shooter.png Item icon Righteous Bison.png Item icon Panic Attack.png

Mint alkatrész

Finomított fém Tank Buster weapon Gránátos Terepsapkája
Item icon Refined Metal.pngx4 + Item icon Black Box.pngItem icon Battalion's Backup.png = Item icon Grenadier's Softcap.png
Ezred Erősítése Hulladékfém Kürt-ölő
Item icon Battalion's Backup.png + Item icon Scrap Metal.png = Item icon Concheror.png
Ezred Erősítése Kinyert fém Igaz Bölény
Item icon Battalion's Backup.png + Item icon Reclaimed Metal.png = Item icon Righteous Bison.png

Kapcsolódó teljesítmények

Leaderboard class soldier.png Katona

Erős srácok
Erős srácok
Erősíts fel 15 csapattársadat a lázító lobogóval egyetlen élet alatt.

Frissítési előzmények

2010. Szeptember 30-i Javítás (Mann-conomy Frissítés)
  • Az Ezred Erősítése bekerült a játékba.

2010. Október 6-i Javítás

  • A Katonák dühje már nem marad meg, ha megváltoztatta a fegyverét.
  • Az Ezred Erősítése mostantól nem töltődik esés közbeni sebzések által.

2010. Október 8-i Javítás

2011. Február 14-i Javítás

  • Javítva az eset, amikor a játékosok megkapták a tárgycsoport bónuszát versenyszervereken, ha lekorlátozták a fegyverek használatát az item_whitelist használatával.
  • [Nem dokumentált] Javítva, amikor a játékosok megkapták a tárgycsoport bónuszát egy Középkori pályán, ha mindegyik tárgy rajta volt, de valamelyik le volt tiltva középkori módban.

2011. Március 15-i Javítás

  • [Nem dokumentált] A tárgy bekerült a Kürt-ölő barkácsolási tervrajzába.

2011. Április 14-i Javítás (Sapkátlan Frissítés)

  • Lecsökkentve a düh generáló 50%-kal.

2011. Június 10-i Javítás

  • Javítva egy hiba, ahol a hátizsákot hibásan látja néhány osztály

2011. Július 20-i Javítás

  • [Nem dokumentált] A tárgy bekerült az Igaz Bölény barkácsolási tervrajzába.

2011. Október 13-i Javítás (Manniversary Frissítés és Vásár)

2012. Január 11-i Javítás

  • Javítva az Ezred Erősítése hibás játékos animációja.

2012. Március 15-i Javítás

  • Javítva a hiba, amikor a Katona düh mérője nem nullázódik le mindig.

Hibák

  • Az Ezred Erősítése akkor is véd a kritikus találatoktól, ha a körnek vége lett.

Érdekességek

  • Az Ezred Erősítése hasonlít az Amerikai Hadsereg Vietnam-korszakból származó hátizsákra szerelt adóvevőre, a AN/PRC-77-re.
  • Az Ezred Erősítése látható az Ismerd meg a Szanitécet filmben 1:48-kor, a szoba tetején a háttérben.

Gallery

Lásd még